A hit, amely közösséget épített
Villány egy kétezer-háromszáz lelket számláló kisváros a déli határ közelében. A külső szemlélődők fáradhatatlan szorgalommal megáldott helyiekkel találkoznak, kik méltán híres vörösboraikkal teremtettek anyagi jólétet maguknak, és országhatáron átívelő hírnevet településüknek. Kevesen tudják, hogy alig kétszázötven fős hitükhöz makacsul ragaszkodó református közösség él itt, akik az idők folyamán szórványként csapódtak más gyülekezetekhez. Lelkipásztoruk Kecskés Márta tántoríthatatlan hittel kovácsolta őket egy közösséggé. Vezetésével nem mindennapi összefogásról tettek bizonyságot. Példát állítva mások elé az összetartozás erejéről. Vele beszélgetek vissza idézve a kezdeteket.
A Villányi Református Gyülekezet huszonhat évig lelkipásztor nélkül élte mindennapjait. Ezt megelégelve hosszú keresés után találtak rád, majd elhívtak a felekezet vezetésére. Tudtad e akkor milyen kihívást fog ez jelenteni számodra?
Az előzményekről érdemes tudni, hogy 1948-ban érkeztek Felvidékről az első református családok Villányba. Ekkor jött velük a lelkipásztoruk Nagy István tiszteletes úr is. Ő 1971-ben nyugdíjba vonult. Ez évben a gyülekezetet Magyarbólyhoz társították. Villányi Református Egyházközségről, mint újból önálló gyülekezetről 1997 július 1-től beszélhetünk.
Amikor elvállaltam ezt a szolgálatot, egyaránt éreztem próbatételnek és lehetőségnek. Elhívás volt ez számomra, hiszen újra kellett szervezni egy magára maradt közösséget, ami rengeteg elfoglaltsággal járt. A gondok súlyát egyensúlyozta az a temérdek szeretet és ragaszkodás, amit tőlük kaptam.
Olyan közösségbe csöppentél, akiknek templom hiányában nem volt szakrális központjuk. A kilencvenes évek válságában mertél nagyot álmodni és belevágni egy olyan templom építésbe, amiben nem sokan hittek. Villány kis lélekszámú egyházközség, hogyan fogadták ezt a kezdeményezésed?
Egy öreg, roskadozó épület volt az imaházunk, de mindig is szerettem a kihívásokat. Abban az időben negyvenezer forinttal mertünk nagyot álmodni. Igaz, ma már közel sem vagyok olyan bátor mint akkor.
Hogy hogyan fogadták?” Építsetek az imaházra egy tornyot, jó lesz az nektek.” De volt sok pozitív hang és tett is. Isten matematikája csodálatosan működik, negyven millió forintba került a 2001 október 27-én felszentelt templom és a következő évben megérkeztek a harangok is. Csodaként éltük meg ezt az időszakot. Nem volt könnyű, de nagyon hálás vagyok, hogy részese lehettem.
Nagyon keveseknek adatott meg, hogy templomépítő lelkészként vonuljon be egy közösség történelmébe. Ezt életed fő művének, vagy Isteni adománynak tartod?
Természetesen Isten adománya: AJÁNDÉK. Az itt-ott megtűrt gyülekezetnek saját otthona lett
Villányban az első voltál, aki különleges ökumenikus istentiszteletet tartott a katolikus és evangélikus testvérközségekkel. Ez a fajta közeledés jelentős áttörésnek számított. Milyen új lehetőséget jelentett ez a közösségek számára?
Az első Ökumenikus Imahétre 1997 tavaszán került sor. Emlékszem mennyire izgatottan vártuk a napot. Végül olyan sokan jöttek, hogy a régi imaház ajtaját le kellett vennünk, mert a folyosón is álltak. Nyitás volt ez részünkről a katolikus és evangélikus felekezetek felé. Szinte tapintható volt az érzés, hogy akkor fogadták be a villányi sváb katolikusok a felvidéki magyar reformátusokat.
Három évtizede vezeted lelkipásztorként a gyülekezetet. Ennyi év alatt az ember megél örömöt, bánatot. Mire vagy a legbüszkébb, és mi a legfájóbb ha visszatekintesz az elmúlt időszakra?
Három évtizednyi szolgálatot végig kíséri az élet sokszínűsége, sok szép emberi kapcsolattal és örökös helytállással.
Mire vagyok a legbüszkébb? Arra, hogy a János evangéliumában Jn.11:5 ez van írva: „Jézus szerette Mártát” és most is szereti, érzem, sokszor, mindig.
Mi a legfájóbb? Számomra a közöny, a langyos semmilyen emberi életek. Az Isten nélkül élő emberek fásultsága.
Advent időszakában él az egyház. Lelkészként hogy éled meg ezt az időszakot?
Advent második hetében készülődünk Jézus Krisztus születésnapjára. Boldogan, sok munkával, szolgálattal élem ezt az időszakot. Jó lenne lassítani! De majd az ünnepek után.
Sokszor vádolják az egyházakat, hogy nagyon patriarchálisak. Női lelkészként milyen tapasztalatod van ezen a téren?
Református Egyházban is vannak gyülekezetvezető női lelkészek. Lényegesen kevesebben mint a férfi lelkipásztorok. Szerintem színfolt vagyunk a palettán. Elfogadnak, szeretnek bennünket.
Milyen üzenetet küldene a világnak Karácsony közeledtével?
Üzenetet én a világnak? Isten igéjét szeretném: Tituszhoz írt levél 2:11 „Megjelent ugyanis Üdvözítő Istenünk kegyelme minden embernek…”
Ennél többet és szebbet én nem tudok mondani.
